A nagyváradi ügyészség hétfőn vádat emelt a KESMA tulajdonban lévő Bihari napló főszerkesztője, Kristály Lehel ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt – számolt be róla a Magyar Hang.
Ahogy a lap írja, 2021. július 25-én két halálos áldozattal járó közlekedési baleset történt a Nagyváradhoz közeli Bihar település közelében. A rendőrség közlése szerint egy Mazdát vezető 45 éves férfi Nagyvárad irányába haladt, amikor szabálytalan előzésbe kezdett és frontálisan ütközött egy szemből szabályosan érkező Mercedesszel. Utóbbi 38 éves sofőrje és a mögötte ülő 6 éves fia a helyszínen életét vesztette, a sofőr mellett utazó 34 éves feleségét és további két velük utazó kiskorút, egy 15 és egy 17 éves fiatalt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Megsérült a szabálytalanul előző sofőr és a vele utazó 15 éves fia is, őket szintén a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították. A halálos balesetet okozó sofőr a Bihari napló főszerkesztője volt.
Mivel a tapasztalatok szerint Romániában a súlyos, akár halálos áldozattal is járó közlekedési balesetekben a nyomozati idő átlagosan egy év, a lap már januárban megkereste a nagyváradi ügyészséget, hogy mikorra várható vádemelés az ügyben. Akkor türelmet kértek, a lap újabb érdeklődésére azonban nemrég elismerték, hogy bár valóban egy éve általában az átlagos idő a súlyos baleseteknél, de az ügyész nem tudta felgyorsítani az eljárást, mivel kevés igazságügyi szakértő áll rendelkezésre a szükséges szakvélemény elkészítéséhez. Azt ugyanakkor tagadták, hogy politikai vagy egyéb beavatkozás nem történt volna az ügyben.
A Magyar Hang emlékeztet, hogy a Bihari napló az egyetlen olyan erdélyi magyar sajtótermék, amely hivatalosan is a magyar kormány médiakonglomerátuma, a KESMA tulajdonában van.