“Jill és én mindegyik unokánknak, így Navynek is a legjobbat akarjuk” – ezekkel a szavakkal vállalta fel először nyilvánosan Joe Biden elnök hetedik unokáját, Navyt. A négyéves kislány az elnök sok gonddal küzdő kisebbik fiának, Hunter Bidennek a gyermeke. Hunter akinek a héten a bíróság elutasította adócsalási és fegyverrel való visszaélési ügyében az ügyészséggel kötött vádalkuját, nemrég egyezett csak meg a bíróságon a gyermek anyjával a gyerektartásról.

photo_camera
(B-J) Joe Biden és neje, Jill, a fia, Hunter, kezében unokaöccsével, Beau-val, és Naomi Biden, Hunter legnagyobb lánya 2023. július 4-én a Fehér Ház erkélyéről nézik az ünnepi tűzijátékot.
Fotó:
TASOS KATOPODIS/Getty Images via AFP
Azt, hogy ő a gyermek apja, ebben a bírósági eljárásban állapították meg DNS-vizsgálattal.
Biden, akit korábban a republikánusok mellett saját párttársai is bíráltak azért, hogy nem volt hajlandó unokájaként elismerni a gyermeket, most, a People pletykamagazinnak adott közleményében azt írta, hogy “ez nem politikai kérdés, hanem családi magánügy” volt. Azt is írta, hogy zavaros életű fia, Hunter most azon dolgozik Navy anyjával, Lunden Roberts-cel, hogy “a gyermek legjobb érdekét szolgáló kapcsolatot ápoljanak, melyben a lehető legnagyobb mértékben óvják (Roberts) magánéletét.
Hunter Biden 2021-ben megjelent önéletrajzában azt írta, hogy Robertsszel abban az időben ismerkedtek meg, amikor drog- és alkoholfüggősége mélypontján volt. “Nem emlékeztem a találkozásunkra. Ilyen kevés kapcsolatom volt akkor bárkivel. Teljesen szét voltam esve, de ezért a szétesésért felelősséget vállalok” – írta.
Joe Biden legendásan ragaszkodik a családjához, ezért is áll ki mindenben az állandóan, olykor már apja politikai karrierjét veszélyeztetően zavaros ügyekbe keveredő Hunter mellett is. Navy esetében éppenséggel ez adott lehetőséget a támadásokra. Áprilisban nagy feltűnést keltett nyilatkozata, hogy “megőrül” hat unokájáért, akikkel minden nap beszél. Ezek után több republikánus is képmutatással vádolta. (Via BBC)