Donáth Anna: Nem lehet tudni, melyik pillanat és melyik európai eszköz gyújtja be a gépezetet

• Februárban szokatlan plakátkampány harangozta be visszatérését a politikába. De miért jobb az ellenzéki választóknak attól, hogy Donáth Anna lett a Momentum arca?
• Mit kellene tenni az infláció ellen, és mi lehetne a kormány által preferált akkugyárak alternatívája?
• Még hányszor bontják le a kordont?
• Segíti a Momentum a kárpátaljai magyarokat?
• Mi következik, ha a parlament elfogadja a státusztörvényt?
• És mi a tanulság az egyesült török ellenzék választási kudarcából?
• A Momentum vezetője, de nem elnöke május 22-én válaszolt a 444 kérdéseire.

Az ön visszatérése februárban olyan látványos volt, hogy még egy plakátkampánnyal is megtámogatták. Miért lett jobb az ellenzéki szavazóknak attól, hogy Donáth Anna visszatért?

Megválasztott képviselő vagyok, tehát nem visszatértem, hanem a szülési szabadságomat rövidebbre vettem, hogy azt a kötelességemet, amiért bizalmat szavaztak az emberek, folytassam. Olyan helyzetben vagyunk ma, ahol mindenkire szükség van, aki tud és hajlandó tenni. Én azért álltam fel arra a színpadra február 4-én, egy négy hónapos gyerek mellett, mert úgy éreztem, hogy hatalmas az elkeseredettség és az apátia.

De nem szabad apátiába esni. Mindig van ok arra, hogy értékeljük azokat az értékes szabadságmorzsákat, amik még megvannak. Hogy szükség van arra a fajta optimizmusra és arra a fajta mentalitásra, amit én képviselek, és nem feltétlenül én gondoltam azt, hogy erre szükség van, hanem folyamatosan kerestek az emberek, hogy jöjjek vissza, hogy legyek aktívabb. Azóta is a lehető legtöbb időt azzal töltöm, hogy emberek között legyek.

Szóval miért lett jobb az ellenzéki szavazóknak attól, hogy ön visszatért? Milyen kézzel fogható eredménye lett Donáth Anna visszatérésének?

Ne kicsinyeljük le azt, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy úgy érezzék, nincsenek egyedül, és valaki meghallgatja végre őket. És szükségük van arra, hogy úgy érezzék, hogy az ő véleményük az nem egyszerűen egy pici zaj a nagyban, hanem azt valaki felhangosítsa. Azok a problémák, amiket ők nap mint nap megélnek, legyen szó arról, hogy be tudnak-e vásárolni aznap még a boltban, vagy a hétvégéig kitart-e a fizetésük, egészen addig, hogy lesz-e matektanár a gyerek iskolájában. Súlyos problémák vannak, és úgy érzik, hogy őket nem hallgatják meg.

Azt gondolom, hogy amikor ezeket a hangokat becsatornázva felszólalok az Európai Parlamentben, vagy leülök az Európai Bizottsággal, amikor a tanárokat, a diákokat elviszem a Bizottságig, akkor úgy érzik, hogy ma végre az ő hangjukat meghallották. Lehet, hogy holnapra nem omlik össze ez a rendszer ettől, de ezek az emberek újra és újra erőt kapnak, hogy nincsenek egyedül. Erről szól elvileg a politika, hogy felhangosítjuk az emberek problémáit, felhangosítjuk az emberek hangját, és kiállunk mellettük, vállalva a konfrontációt.

ELNÖK, NŐ

A Momentumban a visszatérése óta egészen furcsa felállással működnek. Ön, a legismertebb arc, aki leginkább előtérbe van helyezve, nem elnöke a pártnak, hanem az a Gelencsér Ferenc a pártelnök, akiről Soproni Tamás nyilvánosan is elmondta, hogy hát nem ő a szíve-lelke-esze a Momentumnak, hanem ön. Miért döntöttek egy ilyen konstrukció mellett?

Nálunk ez mindig is csapatmunka volt. Tudom, ezen mindenki mosolyog. Nincs megírva a nagykönyvben, hogy a párt arcának ugyanannak kell lennie, mint a párt vezetőjének. A pártvezetés az egy közösségvezetés. Olyan, mint amikor egy céget épít az ember. Rengeteg olyan munka van egy pártelnök asztalán, és rengeteg olyan teher nyomja a pártelnök vállát, amit én egy újszülöttel nem tudtam bevállalni. Voltam a párt elnöke is, pontosan tudom, hogy mivel jár.

Gelencsér Ferenc elvállalta, hogy egy nehéz szituációban újra összerakja a pár struktúráját, a szervezetet, és azért feleljen. Engem meg arra kértek, hogy a Momentum politikájának formálása mellett az arcomat is adjam hozzá. Elkezdtük, és a választói visszajelzés alapján ez egy jó út.

Meglepte, hogy Fekete-Győr András van a „háborúpárti” propagandaplakáton és nem ön?

Teljesen mindegy, melyikünket rakják arra a plakátra, Ez a plakát vérfagyasztó és felháborító. Persze, most erre mindenki azt mondja, hogy lehetek én még mindig ennyire naiv és idealista 13 év NER után, hogy meglepődök egy ilyenen. Mi a különbség e között, meg a 2018-as „kerítésbontós” kép között? De nézzük már meg, hogy mi van ráírva erre a plakátra. Ez a hirdetés azt mutatja, hogy ma bármit kiírhat a Fidesz. A legnagyobb hazugságot is. Azt állítja, hogy mi máson sem dolgozunk, mint azon, hogy emberek meghaljanak, és ennek örülünk.

Teljesen mindegy, hogy hányadik éve vagyunk a NER-ben, ezen őszintén háborodjon fel mindenki. Hogy beszélünk demokráciáról, ha elsétálhatunk egy olyan tábla mellett, ami azt mondja, hogy az ellenzék vért akar. Szerintem ez már több, mint gonoszság.

Az utóbbi fél évben érzi, hogy azért, mert nő, máshogy viszonyul önhöz a Fidesz, máshogy viszonyul önhöz az ellenzéki választó, vagy nem érez ebben semmilyen különbséget?

Az elmúlt fél évben nem érzek semmilyen különbséget. Alapvetően belépni a politikai térbe nőként, nem könnyű, családalapítás körüli fiatal nőként belépni pedig különösen nem. Ez a világ nem ismeri azt a helyzetet, hogy valaki gyermeket akar vállalni pártvezetés vagy fontos politikai pozíció mellett. Nekem az is célom, hogy ezt is rendbe tegyük, mert nincs rendben az, hogy fiatal nők évekre el vannak zárva a közéletnek ezen részétől csak azért, mert családot szeretnének.

Nőként politizálni kemény, nehéz, mert a férfiak uralta világban itt is nagyon sokszor azt várják, hogy elnézést kérjünk azért, hogy mi helyet kérünk ennél az asztalnál. De alapvetően az elmúlt öt évben azt tapasztaltam meg, hogy ha az emberben van elég humorérzék és kitartás, akkor igenis van helye annál az asztalnál. Ne akarjuk egyből elfogadni azt, hogy hát, maximum összehúzzuk magunkat. Nem, ott a helyünk. Azóta, hogy ezt ennyire tudatosan, szem előtt tartva kezelem, nem érzem azt, hogy a nőiségem vagy a női mivoltom miatt hátrányból indulok.

Az utóbbi fél évben két női politikus, a szlovák elnök és az új-zélandi miniszterelnök jelentette be, hogy nem csinálja tovább. Mind a ketten említették azt, hogy felőrölték őket azok a támadások, amiknek egy részét azért kapták, mert nők. Nem érzékeli azt, hogy ez felőrlő, hogy más stílusú támadásokat kap?

Ők is arra utaltak, hogy ez csak a probléma egy része. Igen, ebben fel lehet őrlődni, és erről beszélni kelli. Ha úgy van feltéve a kérdés, hogy ez a fő ok, ami miatt úgy érzem, hogy nehéz megmaradni a politika világában, akkor azt kell mondanom, hogy nem. De ha az okok között fel kell sorolnom, az első háromban egyértelműen benne van. És ez ellen nekünk mindenképp tenni kell valamit. Persze támadásokat a férfiak is kapnak, csak más jellegűeket.

Bármit csinálok, az első és az utolsó megjegyzés is az, hogy hogy nézek ki, a tartalomtól függetlenül. És akkor ez még a legenyhébb változat. Amilyen típusú fenyegetéseket, szexuális tartalmú kommenteket kapunk, biztos vagyok benne, hogy a férfi politikusok, ha kapnak is, nem ilyen mennyiségben és nem ilyen minőségben. Ehhez gyomor kell. Én ehhez sok segítséget kapok, kollégáktól, barátoktól, mert anélkül nem menne. Normális érzetű embernek nincs gyomra ahhoz, amit mi kapunk női képviselőként.

Milyen jellegű segítséget kap ebben az ügyben? Pszichológus?

Is. Bár a politika műfaja nem nagyon engedi meg, hogy ideje legyen az embernek eljárni akár egy pszichológushoz, de legalább egy coach-hoz, hogy megerősítse abban, hogy mint vezető jó úton jár. Nagyon könnyű elbizonytalanodni. Itt megint csak nincs különbség férfiak és nők között, maximum a férfiakról nem beszélnek.

Kell az, hogy újra és újra nem belülről, a belső bizalmi, érzelmi körből, hanem kívülről is kapjon az ember egy megerősítést, hogy jó az, amit csinál. Nagyon könnyű elbizonytalanodni. Én ezért szeretek nagyon-nagyon terepen lenni, a külső választói megerősítés miatt.

Az utóbbi hónapokban az ellenzék leglátványosabb akciója az a Karmelitánál újra és újra ismétlődő kordonbontás. Pontosan mit szeretnének ezzel elérni?

A kordonbontás önmagában szimbólum. Szimbólum, hogy falakat le kell tudni bontani. Szimbólum, hogy a hatalom elfalazza magát. Szimbólum, hogy nem igaz, hogy ellenzékként magatehetetlenek lennénk, és nem a saját sorsunk formálói.

Értem, hogy lebontani a kordont, nem ugyanaz, mint lebontani a NER falait. És abban is biztos vagyok, sőt ezt többször elmondtam a választás után is, hogy önmagában szimbólumpolitizálással nem jutunk sehova. De fel kell tudni mutatni, hogy azt a kordont újra és újra felállítják, és újra és újra el fogjuk bontani. Mert ilyen a rendszer. Hogy azt gondolja, hogy egy idő után kiüresedik, az emberek megunják és hazamennek. És nagyon sokszor igazuk van.

Ezért örülök annak, hogy a diákok és tanárok lassan egy éve nem hagyják abba a tiltakozást. Még akkor is, ha néha úgy tűnik, hogy a mozgalmuk egy picit lejjebb ül, mert aztán újra és újra folyamatosan erőt kell tudni mutatni. Akkor is, ha ötezer ember jön tüntetni, és akkor is, ha ötvenezer. Amikor az ember azt gondolja, hogy már senkit nem érdekel, vagy nem érdekli az ő ügye, akkor könnyen elbátortalanodik. A kordonbontás ennek is egy szimbóluma.

Rajtunk áll, nem rajtam személy szerint, hanem rajtunk, szabadságszerető, rendszerellenes embereken. Az Orbán-rendszer ellenzőin áll, hogy lesz-e itt változás. Csak ahhoz, hogy ők elhiggyék, hogy van erejük, ahhoz az kell, hogy mindenkit egyenként megerősítsünk ebben. Ha elfogadjuk azt, hogy mindent lehúz a mocsár, annak semmi értelme nincsen. Én a civil szférából jövök, pontosan tudom, hogy a legfontosabb alulról szerveződve megerősíteni az embereket abban, hogy azt, amit ők csinálnak nap, mint nap, az fontos, és elképesztő ereje van. Mindenki felülről várja a megoldást, és azt gondolja, hogy az életüket felülről irányítják, ki vannak téve a globalizációnak, ki vannak téve a klímaváltozásnak, ki vannak téve az Orbán-kormány kegyének, és akkor hátradőlnek, hogy hát mit lehet tenni. Ez nem igaz, a saját életére mindenki hatással van.

AKTUÁLPOLITIKA

Önök szerint mit kellene tenni, hogy ne Magyarországon legyen az EU-ban a legmagasabb az infláció?

Abbahagyni a háborút az Európai Unióval és a szövetségeseinkkel. Nem véletlenül nem bízik bennünk se a piac, se a politikai szövetségi rendszerünk. Az, hogy a forint így ugrál, ami hatással van mindenre is, annak ez az eredménye. Az, hogy nem fizetik ki az EU-s forrásokat, csak azért van, mert a magyar kormány nem tartja be a játékszabályokat, nem tartja be a saját korábbi vállalásait.

Persze inflációt feltornázni erre a szintre nem olyan nehéz, mint lehozni arra az elviselhető fokra, hogy a hétköznapi ember már ne azon gondolkodjon, hogy megveheti azt a zsemlét a nap végén vagy sem. De egyelőre semmilyen politikai akarat nem látszódik, mert amíg a demagóg árstoppokban látják a kiutat, addig nem lesz változás. Közben ugyanis azt elfelejtik elmagyarázni, hogy minden ilyen lépésnek az ára visszaépül azokba a kiadásokba, amit a hétköznapi embernek meg kell fizetnie, és emiatt ér sokkal kevesebbet a fizetése a hónap végére,. Úgyhogy itt egyértelmű politikai akarat kéne ahhoz, hogy az egyszerű ember megélhetése legyen a központban, és ne pedig a politikai demagógia.

A gazdaságnál maradva: a Momentum ellenzi hogy akkugyárak épüljenek Magyarországon?

Ebben a formában, ahogy most telepítik az akkumulátorgyárakat, egyértelműen ellenezzük, sőt, alapvetően nem értjük, hogy mi szükség van egy ennyi környezeti erőforrást igénylő projektsorozatra. Ami ráadásul nem hoz ide magas képzést igénylő, vagy magas tudást, magas előállított értéket létrehozó beruházásokat. Az akkumulátorgyárak mint összeszerelő üzem települnek csak ide. A kutatás-fejlesztést, az innovációt, azt hagyják ott, ahonnan jöttek, és viszik el a profitot is. Teljesen más lenne a kérdés, hogy mit gondolunk erről, ha tudásközpontként tekintenének Magyarországra. De persze miért tekintenének ezek a cégek tudásközpontként ránk,, amikor az oktatást olyan szinten leépítették, hogy ide maximum összeszerelő üzemet érdemes hozni az olcsó munkaerő miatt.

A Fidesznek minden bizonnyal az a terve ezekkel az akkugyárakkal, hogy a magyar gazdasági fejlődést a következő évtizedekben garantálják. Ha nem az akkumulátorgyárak, akkor a Momentum szerint mi lenne az, ami alkalmas lenne erre? Mi az, amiben Magyarország jó lehet?

Amit mondtam: olyan cégeket kéne idevonzani, amik a magas tudást igénylik. Ehhez el kéne kezdeni komolyan venni, hogy a nemzet jövője, a nemzet gazdasági jövője a tudásán, az oktatáson múlik. Ha ezen dolgoznának, tizenhárom év alatt bármilyen oktatási reform eredményeit már láthatnánk. Nem történt más, mint centralizáltak és leépítettek. Ezek után ne lepődjünk meg, hogy itt tartunk, ahol. De az oktatáshoz hozzányúlni soha nem késő, tehát aki erre azt mondja, hogy oké, de hát most már ez a helyzet, akkor most már hozzuk azokat a cégeket, amik az olcsó munkaerőre vágynak csak, annak azt mondom, hogy ez a nemzet halála.

El kéne kezdeni vonzóvá tenni Magyarországot és a magyar gazdaságot az olyan cégek számára, amik hajlandóak európai színvonalú bért fizetni, megbecsülik a munkavállalóikat. Ne mondja nekem senki azt, hogy a magyarok nem lennének képesek olyan cégeket és olyan munkavállalókat idehozni, akiknek a tudásigényét ne tudnánk kielégíteni. És ott vannak amúgy a példák körülöttünk hasonló vagy még rosszabb helyzetből kiinduló országoknál, mint Észtország, vagy akár Szlovénia. Simán lehetnénk mi is startup-központ.

Önmagában az, amit az akkumulátorgyárakkal itt művelnek, az a teljes szimbóluma annak, hogy őket nem az érdekli, hogy mit hagynak maguk után, az országban. Őket az érdekli, hogy mi lesz velük, mi lesz a hatalmukkal. A felelős politikának pedig az a lényege, hogy alkotunk valamit, leteszünk valami értéket az asztalra, hogy a következő generációk úgy emlékezzenek ránk, mint akik valami jót cselekedtek. Aki nem így politizál, az nem tudom, minek ment a politikába.

Magyarországnak szüksége van bevándorlókra és vendégmunkásokra?

A magyar kormány saját számaival bizonyítja, hogy igen. Az, hogy ilyen mennyiségben érkeznek hozzánk vendégmunkások a Fülöp-szigetektől elkezdve Indonézián át mutatja, hogy nincs elég munkaerő ma Magyarországon, illetve nagyon sok olyan munkahely van amire külföldről kell behozni a munkaerőt.

Amikor olvas egy ilyen hírt, hogy Magyarország tízezer Fülöp-szigeteki munkást tervez behozni, mire gondol? Ez azt jelzi, hogy a magyar gazdaság olyan jól teljesít, hogy van egy ilyen felszívó képességünk, vagy ez egy rossz hír?

Ha a magyar gazdaság olyan jól pörögne, akkor nem lenne ekkora megélhetési válság. Abban lehet lemérni a magyar gazdaság sikerét, hogy az országban élő emberek jól érzik-e magukat, szoronganak-e attól, hogy hogy jönnek ki a hónap végére, van-e megtakarításuk. A saját maguk által kozmetikázott KSH-adatok szerint az átlag magyar családnak kéthavi megtakarítása sincs. Ez nagyon-nagyon súlyos adat. Tehát én akkor lennék boldog, függetlenül minden más adattól, ha a magyarok megélhetésével kapcsolatos statisztikák azt mutatnák, hogy nem kell félniük, és nem kell szoronganiuk.

Mi lenne a Momentum szerint az ideális lezárása a szomszédban zajló háborúnak?

El sem kellett volna kezdődnie. Ha komolyan vette volna a nyugati világ, hogy Oroszország nem egy kezesbárány, hanem egy agresszor. A háborút minél hamarabb le kell zárni úgy, hogy a lehető legkevesebb emberéletet követeljen. De nem úgy, hogy akkor a mostani állapot alapján húzzuk meg a határokat. Ha mi magyarok olyan büszkék vagyunk a nemzeti szuverenitásunkra, akkor ezt miért vitatjuk el a szomszédainktól?

Talán hallott arról, hogy vannak magyar civilek, akik pénzt gyűjtenek, felszerelést juttatnak a frontra az ukrán katonáknak. Ez üdvözlendő dolog?

Abba beleszólni, hogy kinek mit diktál a maga lelkiismerete vagy az igazságérzete az nagyon-nagyon messzire visz. Alapvetően én abban hiszek, hogy a konfliktusokat nem fegyverrel és harctéren kellene megvívni. De nyilván van az a pont, ahol az ember bármi áron megvédi magát, a családját, a közösségét. Ez történik Ukrajnában.

Az ukrán háborúnak magyar szempontból a kárpátaljai magyar kisebbség miatt van egy külön aspektusa. Mit tesz a Momentum a kárpátaljai magyarokért?

Egy évvel ezelőtt több aggregátort vittünk például a kárpátaljai közösségnek, gyűjtést szerveztünk rá, hiszen elképesztő problémát okoztak az áramkimaradások a háború következtében. Amikor kitört a háború, akkor is nagyon sok adományt vittünk mi is a határhoz, illetve a határon túlra is.

Azt hiszem, az első vagy második héten a konfliktus után Cseh Katalin elutazott Kijevbe, találkozni a helyi képviselőkkel, megkérdezni, hogyan tudunk segíteni. Az európai frakciónkon, a Renew Europe-on keresztül folyamatosan kapcsolatban voltunk az ukrán testvérpártunkkal, Zelenszkij pártjával. Ahol a segítségkérés megérkezik, és amiben mi segíteni tudunk, ott az erőnktől és lehetőségeinktől függően mindent megtettünk.

Önök rendszeresen, például most az oktatás ügyében is az Európai Bizottsághoz fordultak. Azért tettek Brüsszelben valamit, hogy a jelenlegi ukrán kormány, a magyar kisebbségi jogokat jobban tiszteletben tartsa?

Természetesen. Biztos nem sokan tudják, hogy én kisebbségszociológus vagyok, végzettségemet tekintve. És számomra politikai síkon is nagyon-nagyon fontos kérdés a kisebbségi jogok védelme. Függetlenül attól, hogy etnikai, nyelvi, nemzeti vagy szexuális kisebbségekről beszélünk.

Én abban a demokráciamodellben hiszek, ahol a kisebbségek nem csak, hogy védve vannak, hanem aktívan be vannak vonva a döntéshozatalba. Számomra a demokrácia nem a többség uralma, hanem a kisebbség ugyanúgy ott ül annál a döntéshozói asztalnál. Nem véletlenül az egyik legkomolyabb európai vízióm, hogy európai kompetenciává tegyük a kisebbségvédelmet. Amíg nemzetállamok döntenek, addig a kormányokon múlik, a kormánypártok pedig minden négy évben újra akarják magukat választani. Ki fogja megválasztani őket? Nem a kisebbség, hanem a többség, azaz a legtöbb esetben látszat-kisebbségvédelmi dolgok történnek sajnos Magyarországon és szerte a világban, és ezt láthattuk Ukrajnában is a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. A nyelvtörvényt azért hozták, hogy az ukrán többségnél szavazatokat szerezzenek a kárpátaljai kisebbség kárára. De ugyanez történt Szlovákiában is, az ő nyelvtörvényükkel. Minden szomszédunkban van erre példa.

BRÜSSZEL, STÁTUSZTÖRVÉNY

Önök az Európai Bizottsághoz fordultak, és azt kérték, hogy szabjanak kemény feltételeket a kormánynak, kérjék a pedagógusok 50 százalékos béremelését és átfogó oktatási reformot. Mi van, ha ez nem történik meg?

Ezek egyáltalán nem kemény feltételek, ezek olyan feltételek, amik a jövőnk kérdéseinek az alapjait feszegetik. Tegyük hozzá, hogy az EU-s források kifizetésének a feltételei olyan dolgok, amiket nem nehéz teljesíteni. Valamiért rajtunk kívül az összes többi tagállamnak sikerül. Tehát ne beszéljünk úgy, mintha megugorhatatlan mérföldkövek lennének előttünk. Ha lenne politikai akarat, már tegnapra be lehetett volna ezt az egész hercehurcát fejezni. Ha lenne politikai akarat az oktatási válság megállítására, akkor megtehették volna.

A feltételeink, amik amúgy a diákok és a tanárok feltételei, mert őket meghallva az ő feltételeiket vittem a Bizottság elé, azok ugyancsak nem szólnak másról, mint hogy a kormány vegye komolyan a jövőnket.

A pedagógusok 50 százalékos béremelése sem lehetetlen kérdés. Arra van pénz a költségvetésben, amire szeretnék. Ne mondják azt, hogy oktatásra ne lenne pénzük. A státusztörvényt tárgyalniuk se kéne, nemhogy bevezetni. Tegyük hozzá, hogy a státusztörvény a jogállamisági kritériumokkal is szembemegy, amit azután, hogy találkoztam a Bizottsággal, vizsgálni is kezdték. Az átfogó oktatási reform épp olyan fontos, mint ahogy horizontális feltételként szabták az igazságügyi reformot is.

A nemzet jövője a tét, és rendkívüli helyzetben rendkívüli eszközök kellenek. Az elmúlt egy évben a kormányra egyedül az Európai Bizottság tudott bármilyen nyomást gyakorolni. Véleményem szerint itt az EU Alapjogi Chartájában megfogalmazott oktatáshoz való jog sérült, és lehet, hogy ez nem kötelező érvényű a magyar kormányra nézve, de az Európai Bizottságnak igenis vizsgálnia kell.

Na, de akkor most az a helyzet, hogy kérik a Bizottságot, hogy kérje a magyar kormányt, és ha a magyar kormány azt mondja, hogy nem…

Akkor ott állunk ahol most állunk, azaz a szakadék szélén. Akkor mi az alternatíva? Megpróbálni minden eszközt bevetni, vagy pedig hátradőlni, hogy úgyis az lesz a vége, hogy ők csak szétbarmolják az oktatási rendszert?

Ez egy eszköz a sok közül. Úgy, ahogyan egy eszköz az is, hogy kimennek a diákok és a tanárok az utcára. Ahogy eszköz az is, hogy folyamatosan le kell ülni a szakszervezetekkel és a szakértőkkel, ahogy mi csináltuk. Hiszen amikor azt mondjuk, hogy oktatási reform kell, akkor nem azt mondjuk, hogy a Bizottság mondja meg, hogy milyen. A kormánynak is azt mondjuk, hogy ha nekik nincs erre ötletük, hát hallgassanak rájuk, a szakszervezetekre, szakértőkre, tanárokra, diákokra!

A Momentum Holnap Magyarországa tervében, van egy egészen remek oktatási fejezet, de különböző oktatási szakértők is ugyanazt mondják, amit a szülők és a tanárok. A reform készen van, csak meg kéne hallgatni végre a tanárokat és a diákokat. Az érdemi egyeztetés nem az, hogy meghívót kapnak, de szót nem. De még csak nem is az, hogy engedik őket beszélni, hanem az, hogy leülnek és konkrét szakpolitikai kérdésekben elkezdenek kompromisszumokat keresni. Beépítik a tanárok, a szakszervezetek, a szakértők javaslatait a saját csomagukba, egy olyan formában, amire végül mind a két fél azt mondja, hogy én adtam és engedtem is, ezzel mehetünk tovább.

Ez most az ön részéről őszinte vagy álnaivság? Pontosan tudjuk 13 éve, hogy semmiféle köze nincs ezeknek a döntéseknek bármiféle szakpolitikához, egyeztetéshez. Ezek politikai döntések, amik fentről eldőlnek. Nem gondolja, hogy teljesen félreviszi a diskurzust, ha azt gondoljuk, hogy a státusztörvényről itt még vitatkozni lehet, valahogy javítani lehet rajta? Ez nem így történik, és akkor eljutunk ebben az ügyben is, mint ahogy az utóbbi tizenhárom évben sok ügyben eljutottunk ugyanoda. Meghozzák a törvényt, vége, aztán az lesz a magyar oktatással, ami.

Nagyon-nagyon súlyos bajok vannak, ha naivitás kategóriájába esik az, hogy valaki ragaszkodik a végsőkig a normalitáshoz. A státusztörvényről én nem akarok velük vitatkozni. Töröljék el a csudába, mert a státusztörvény nem szól másról, mint hogy rabszolgasorba taszítsák a tanárokat. Azokon a tanárokon áll ezzel a törvénnyel bosszút a kormány, akik egy év óta folyamatosan polgári engedetlenséggel és minden más, általuk még elérhető eszközzel küzdenek az igazukért és a gyerekeink jövőjéért. Én nem vitatkozgatni szeretnék a kormánnyal. Ennek a kormánynak az ég egy világon se ingerenciája, se szüksége, se kedve nincsen meghallgatni.

De el fogják fogadni a státusztörvényt.

Én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni.

A dolgok rendes menete ebben a rendszerben az, hogy megy a tiltakozás, aztán a parlamenti többség elfogadja a törvényt,

Picit zoomoljunk ki a magyar mocsárból. Nem véletlenül európai szinten politizálok és európai eszközökkel próbálom a normalitást képviselni Magyarországon. Nagyon ügyesen kiépítették ezt a rendszert, hogy elhiggyük, hiszen ezt a mozit nézzük, hogy hát itt mindenkinek meg van kötve a keze, hiszen úgyis megszavazza a 130 akárhány bátor ember.

Bármit mond a kormány, azért ne felejtsük el Nagy Márton szavait a múlt hétről, hogy át kell állnunk az uniós pénzek nélküli létre. Az is egy beismerő vallomás. De EU-s források nélkül hatalmas bajban vannak. Erre a kormányra, erre a rendszerre semmi szüksége nem lesz a keleti elvbarátainak abban az esetben, ha mi nem vagyunk ott a döntéshozói asztalnál, ha minket teljes mértékben továbbra is páriaként kezelnek.

Játsszuk azt a gondolatkísérletet végig, hogy a parlament elfogadja ezt a státusztörvényt. Utána mi történik? Mit tud tenni a Momentum?

Megyünk tovább. A státusztörvény tényleg szembemegy olyan EU-s elvárásokkal, hogy az elfogadása kötelezettségszegési eljáráshoz vezet. Tudom, ilyenkor azt szokták mondani, hogy kit érdekel, az egy lassú folyamat. Ha eljutunk arra a szintre, hogy Európai Bírósági Ítélet van, és a kormány ezek után sem hajlandó változtatni, annak az eredménye nagyon súlyos, napi szinten mérhető büntetés lesz.

Azért sem vagyok hajlandó hátradőlni, mert ez nem az ő problémájuk, ez a mi problémáink. Az adófizetők problémája, a mi pénzünket lopják el, a mi pénzünket veszítjük el. Az EU-s források nem a kormány zsebpénze. 2019 óta azon dolgozunk Cseh Katalinnal, hogy közvetlenül folyósítsák ezeket a forrásokat, mert nagyon nem járja az, hogy a magyar kormánynak a bűne és gonoszsága miatt a végén a magyar választók szívják meg. Azt sikerült elérnünk, hogy a közvetlenül megpályázható önkormányzati és civil források mértéke bővült, amikor az új 7 éves költségvetést tárgyaltuk.

Ott még nem tartunk, hogy direktben, a kormányt megkerülve megkapjuk a jelenleg befagyasztott pénzeket. De nem adjuk fel, hiszen az európai reformok általában a válságokon keresztül történnek meg. Lehet, hogy most úgy tűnik, hogy úgyis átmegy a státusztörvény. Most úgyis írogathatsz te leveleket. De soha nem lehet tudni, hogy melyik az a pillanat és melyik az az európai eszköz, ami begyújtja a gépezetet.

Én nem Európától várom, hogy összeomoljon az Orbán-rendszer. Ez nem az EU feladata, ez a mi feladatunk. Európától azt várom, hogy védje meg az európai, azaz magyar állampolgárokat, hogy védje meg azt a keveset, ami még van.

2024

Hogy áll a Momentum felkészülése az éppen egy év múlva esedékes önkormányzati és EP-választásra?

Igazából nem lehet már kampányidőszakról beszélni. Nyugat-Európában is ez a trend, és 2023 Magyarországán sincs olyan, hogy külön választás és kampány. Folyamatos kampányüzemmódban kell lenni, méghozzá azért, mert kevés az erőforrás. Ha nem vagyunk jelen folyamatosan, akkor lehetetlen egy-egy kampányban bármilyen szinten feltűnni, kitűnni.

Milyen konkrét eredménnyel lennének elégedettek?

Ha európai szintről beszélünk, akkor Cseh Katalinnal mindenképp folytatni szeretnénk azt a munkát, amit elkezdtünk. A visszajelzések alapján van értelme és elégedettek a választók velünk. Képzelje el, hogy mennyi mindenre lehetnénk képesek, ha még nagyobb lenne a Momentum delegációja. Ez a cél, minél inkább növelni az európai parlamenti delegációnkat.

Az önkormányzati szinten pedig egyrészt mindent meg kell tennünk, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban, vagy ahol a közgyűlés ellenzéki többségű, megtartsuk ezt az előnyt. Ezek gyakorlatilag Magyarországon szabadságszigetek.

Támogatja Karácsony Gergelyt a Momentum?

Karácsony Gergellyel most nagyon meg vagyok elégedve budapesti lakosként. Én üdvözlöm azt, hogy a Lánchíd autómentes lesz, bármit fogok kapni az autós szavazóinktól. Lehet, hogy időbe telik, és sokan még kritizálják a főpolgármester lépéseit, de már az ő a gyerekeik is pontosan tudják, hogy mennyire fontos élhetővé és zölddé tenni a várost. Úgyhogy én minden olyan politikát, így Karácsony Gergely politikáját is nagyon üdvözlöm, aki zöldebbé akarja tenni a várost.

Tehát támogatják Karácsonyt?

Erről még nincs döntés a Momentumban. Mondom, eddig én meg voltam vele elégedve.

Egyezkednek Karácsony Gergellyel?

A problématérképen nincs rajta az, hogy ki lesz a főpolgármester-jelölt. Jelenleg ellenzéki vezetésű a főváros, és sokkal nagyobb problémák vannak.

Baranyi Krisztina és Pikó András támogatását már bejelentették, pedig ezek talán kevésbé fontos pozíciók, mint a főpolgármesteri poszt. Ezért nehéz érteni, hogy miért vár ki a Momentum, hogy eldöntse: Karácsonyt támogatják, mást támogatnak, saját jelöltjük lesz? Minek kell történnie, hogy döntsenek?

Minden tárgyalásnak megvan a maga dinamikája, úgyhogy biztos, hogy Gelencsér Ferenc ezt jobban meg tudná válaszolni. Természetesen a pártelnök tárgyal ilyen ügyekben Karácsony Gergővel, pártelnökökkel, akik az ellenzéki politikában a döntéseket hozzák ezzel kapcsolatban.

Arra, hogy mit szeretnének azért cserébe, hogy támogassák Karácsony Gergelyt, nyilván önnek is nagy befolyása van. Mit szeretnének elérni? Minek kell történnie, hogy a Momentum azt mondja, hogy Karácsony Gergely a főpolgármester-jelöltje?

Tartsa meg azt, amit az elmúlt időszakban elkezdett. Az én támogatásomat megnyeri akkor, ha folytatja, ami most történik. Mint budapesti lakos, nekem fontos az a fajta nem megalkuvó, bátor politizálás, amit ő most elkezdet. Nem véletlenül egy nagyon nagy legitimitással rendelkező, közvetlenül választott politikus.

El tud képzelni olyan forgatókönyvet, hogy ne Karácsony Gergely legyen jövőre a Momentum jelöltje?

Jelen állás szerint nem, de a politikában soha ne mondd azt, hogy soha. Nem megkerülni szeretném a kérdést, de azt sem lehetett tudni, hogy 2019-ben a végén nekünk is lesz jelöltünk az előválasztáson. Most sem tartom kizártnak, de nem tartanak még ott a tárgyalások. Én csak arról tudok nyilatkozni, hogy személy szerint meg vagyok elégedve Karácsony Gergővel.

Miért megy ez ilyen lassan? Ha Pikót és Baranyit már támogatják, min akad ez el Karácsony Gergellyel? Miért nem tudnak itt eljutni egy megállapodásig?

Azért, mert sokkal összetettebb a fővárosi vezetés és a fővárosi politika mátrixa, mint amennyire erről a választópolgárok szeretnek hallani. És ez nem feltétlenül a cicaharcokon múlik, hanem sokkal nagyobb, akár napi szintű szakmai egymásnak feszüléseken, vagy esetleg akár azon, hogy milyen különböző várostervezési, szakpolitikai igényei vannak a Momentumnak. És addig, amíg Karácsony Gergő azt mondja, hogy ezeket kész megvalósítani a következő öt évben, addig részünkről nem fog elhangzani egy hivatalos válasz.

Világos önök számára, hogy ha nem egy közös főpolgármester-jelölt van, akkor az ellenzék elveszítheti Budapestet?

Természetesen. Azt biztosan meg tudom itt ígérni, hogy a Momentum ahhoz nem fog asszisztálni, hogy elvesszen Budapest.

A XII. kerületben a Momentum remekül szerepelt az országgyűlési választáson, viszont van már egy ellenzéki jelölt, aki bejelentette az indulást. Ő Kovács Gergő a Kutyapártból, akinek furcsa kapcsolata van az egyesült ellenzékkel, de azon belül, mintha önökkel jobb lenne. A 12. kerületben ki lesz a jelöltjük?

Fogalmam nincsen, ilyen szinten az önkormányzati jelöltállítási procedúrával nem foglalkozom. Az biztos, hogy Hajnal Miklós jó munkaviszonyban van Kovács Gergővel, oda-vissza segítik egymást. 2022-ben, amikor elkezdődött teljesen feleslegesen a Kétfarkú Kutyapárt elleni heccelés, akkor kiálltunk és azt mondtuk, hogy ha elveszítjük a választást, az nem a kutyákon fog múlni, és nem kellene állandóan a kisebb mozgalmak ellen hergelni. A kutyák csinálják, amit csinálnak, és segítsük egymást ott, ahol tudjuk.

Hogy egy másik pártról is kérdezzem, a közvéleménykutatások szerint a Momentum és a Demokratikus Koalíció ma a két legnépszerűbb ellenzéki párt. Amikor zajlanak az ellenzéki egyeztetések például a jövő évi választásokról, Karácsony Gergely támogatásáról, a DK-val egyeztetnek, vagy minden ellenzéki párt ott van?

Ez az a kérdés, amire Gelencsér Ferenc pontosabban tud válaszolni. Én úgy tudom, hogy jelenleg összellenzéki egyeztetések kezdődtek még csak el, amin időnként vagy megjelenik, vagy nem jelenik meg a Demokratikus Koalíció.

Nincs külön csatorna, amin a két nagy párt egymással kommunikál?

Minden pártelnök között megvannak a csatornák. Voltam pártelnök, mai napig megvan Gyurcsány Ferenc telefonszáma, bár nem használtam.

Önnek személyesen Gyurcsány Ferenccel milyen a kapcsolata?

Nem beszéltem vele azóta, hogy kiléptem abból az ominózus Signal-csetből, miután nem indultam újra a Momentum elnökének. Engem nem kiraktak, hanem én köszöntem el tőlük.

Mással a DK-ból, például Dobrev Klárával beszél?

Vele néha együtt utazunk, és ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy a múltkor segített a reptéren a gyermekemmel, és azt mondta, hogy végre újra babaillat van körülötte. Az nagyon nehéz, amikor egy nő egyedül utazik a gyerekével. Dobrev Klárával rendszeresen beszélgetünk, ahogy az elmúlt 4 évben is, mióta EP-képviselők vagyunk. Én nagyon szeretem hallgatni a fiával kapcsolatos sztorikat, most már én is bele tudok ebbe csatlakozni. Emberileg nagyon jó viszonyban vagyunk, de itt megállnak a beszélgetésünk.

TÖRÖK TANULSÁGOK

Követte a török választásokat?

Igen. A magyar médián keresztül.

Vannak analógiák a magyar és a török helyzet között. Milyen tanulságokat vont le az eredményből saját maga, a Momentum vagy az ellenzék számára?

Azért az alma meg a körte összehasonlíthatatlan. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha ugyanazok lennének a körülmények, van két autokrata vezető, és ugyanúgy le van uralva a médiatér, satöbbi. Nagyon sok hasonlóság van, de a török társadalom kulturális különbségei miatt én nem tudok levonni egyértelmű következtetést, mert más a magyar, és más a török szocializáció, és ez nagyon fontos különbség. Nem csak Törökország esetében, hanem amikor külföldi választási eredményekből próbálunk Magyarországra vonatkoztatni, vagy akár külföldi szakpolitikákat átemelni, nem szabad figyelmen kívül hagyni a kulturális különbségeket.

És az ellenzéki választási stratégiával kapcsolatban? Ott a magyarnál is egyesültebb ellenzék indult.

Így van, és ez szorosabb eredményhez is vezetett. Török barátaimmal beszélgettem, és rajtuk is azt láttam, hogy ők is olyan optimisták és naiv idealisták, mint én. Ők is abba kapaszkodnak, hogy szoros volt. Igen, ettől nem lesz jobb a holnap, mert marad a regnáló hatalom, a gonoszság és az elnyomás, de az egy nagyon fontos jel, hogy nincsenek egyedül. Tehát hogy nem csak a baráti köröm gondolkodik máshogy, hanem nagyon-nagyon sokan az országban. Ezt mindig elfelejtjük, amikor a magyar választási eredményeket nézzük. Több mint kétmillió ember azt mondta, függetlenül attól, hogy milyen volt a kampány, függetlenül, hogy milyen hibák voltak benne, hogy ebben a rendszerben nem akar élni. Kétmillió ember nagyon sok. Ezt vegyük komolyan.

De a Fidesznek 2022-ben is kétharmada lett.

Értem, de erre kell építeni. Mert ez azt jelenti, hogy az országban nagyon sokan vannak, akik nem ebben a rendszerben akarnak élni, és onnantól kezdve a politikai elitnek a feladata megtalálni, hogy mi az az ajánlat, amivel nem csak őket, hanem még több embert lehet hívni. Ez a legfontosabb tanulság. Soha nem szabad feladni. Nem próbálgatni kell leváltani a rendszert, meg kell érte dolgozni. Akkor is, ha tíz-húsz-harminc évről beszélünk.

Le lehet váltani?

Csak ezt tudom mondani, hogy én még nem adtam fel.

De akkor ez a perspektíva, hogy tíz-húsz-harminc év múlva megnyerni egy választást?

Nem, én abban hiszek, hogy ma kell megtennem azt, amit megtehetek. Akkor is, ha nem holnapra lesz ennek eredménye, hanem tíz vagy húsz év múlva. Ne próbáld, hanem csináld. Én ebben hiszek.

Egyfelől optimista, amit mond, másfelől nagyon hosszú távlatokról beszél. Azt mondja, hogy nem a következő választáson fognak nyerni, hanem majd egyszer a távoli jövőben.

Nem azért mondom ezt, mert letettem arról, hogy akár holnap is sikerülhetne, vagy 2026-ban. Hanem azért, mert egyszerűen nincs gyomrom ahhoz, hogy belehazudjak az újság hasábjain keresztül a választók szemébe, és azt mondjam, hogy tök egyszerű a megoldás, szavazz rám, és akkor ennyi volt. Hiszen a választók nem hülyék, hagyjuk már abba az infantilizálásukat. Negyedszerre van kétharmad. Akármilyen mellébeszélésnek nem dőlnek be már a választók.

Azt feltételezi ezzel, hogy ezek a választók el is hiszik, hogy ezt a rendszert választáson le lehet váltani.

Nem, én azt gondolom, hogy a választók jelenleg nem látják az erőt az alternatívában. Nem alternatívát nem látnak, hanem az erőt annak megvalósításához. De az erő az nem attól fog megteremtődni, hogy én elmondom 125 ezer alkalommal mindenféle médiahasábon és a közösségi médiában, mémeken keresztül, akárhol, hogy én vagyok a legerősebb. Attól nem a legerősebb leszek, csak a leghangosabb, erőszakos kismalac a meséből.

Az erő alulról szerveződik. Ahhoz, hogy erő legyen, ahhoz láthatóság kell, a láthatósághoz jelenlét kell, a jelenléthez rengeteg idő, energia és bocsánat, pénz, hiszen a politika pénzbe kerül. Nem véletlenül próbálja meg kihúzni a szőnyeget az Állami Számvevőszék a pártok lába alól. Nem véletlenül él a hatalom ezzel az eszközzel is, hiszen látja, hogy hiába vágja le a karjainkat, lábainkat, sebesít meg minket, mégiscsak felállunk és folytatjuk.

Ha hiszel abban, hogy van normalitás, akkor meg tud teremtődni a normalitás. És az ebben való hitemet akkor sem hagyom hogy elvegyék, ha állandóan falakba ütközünk, és állandóan azt mondják, hogy de hát úgyis kétharmad lesz a vége. Addig lesz úgyis kétharmad, amíg nem hisszük el, hogy erősebbek vagyunk annál, mint aminek ez a rendszer be akar állítani.